OMG! Hát hol voltam eddig?
Nagyjából ez volt az a gondolat, ami szinte kiordított belőlem az Enneagram tréning után.
És hogy kerültem egyáltalán oda? A sztori valahol ott kezdődött, hogy megszülettem. Majdnem egy vasúti átjáróban a robogó mentőben, de aztán többek megnyugtatására meggondoltam magam. Egy teljesen átlagos család második gyermeként nőttem fel egy somogyi kisvárosban. Nem volt amerikai nagybácsim, így a szüleim sokat dolgoztak és nekünk is részt kellett természetesen vállalni a munkák egy részében otthon, a szőlőhegyen vagy a kertben. Szüleim nagyon különbözőek voltak, de valahogy mégis jól tudtak együtt működni. Anyu osztotta a feladatokat, szervezte a család életét, ügyelt a pénzügyekre és mindig, minden rendben volt a virágoskerttől a spájzig, nem úgy, mint most nálunk. Apám földműves családból származott, emellett igazi ezermester volt. Nem volt olyan dolog, amire ne talált volna ki valami jó megoldást legyen szó egércsapdáról, képkeretezésről vagy fóliasátor építésről. Mindig csodálattal figyeltem, ahogy 70 évesen is olyan könnyedén ásott, vagy vágott ki egy fát baltával, mintha a világ legkönnyebb dolga lenne. Bátyám mintha egy másik bolygóról jött volna, sokáig azt gondoltam, hogy vagy őt, vagy engem cseréltek el a születésünkkor, annyira nem hasonlítunk egymásra. Ezermester hajlamát örökölte apánktól, azonban emellé hihetetlenül okos is volt. Ami gyerekként idegesített, most már inkább büszkeséggel tölt el, hogy a tesóm egy megtestesült lexikon.
Igazán sosem tudtam, hogy mi szeretnék lenni, azért mentem a közgázra, mert anyukám is oda járt. És hogy nem legyek itthon. Pedig nagyapám egy bringával jutalmazta volna a helyi gimibe való jelentkezésemet, ami az egyetlen dolog volt, amit sajnáltam, amikor elmentem a városból. Majd középiskola után fősuli, semmi céltudatosság, inkább csak sodródás. Nem mintha nem lett volna jó a hely és nem lett volna értékes az a tudás, amit ott szereztem. De mégis inkább az emberek voltak, akik jobban érdekeltek, akkor persze még nem tudtam, hogy miért.
3 munkahellyel és vagy 20 évvel később egy munkahelyi tréningsorozat stresszkezelési napjának szünetében a trénerhez fordultam életem egyik régóta fel-fel bukkanó nagy kérdésével. Az aznapi tematikában foglalkoztunk különböző személyiség- és karaktertípusokkal és úgy éreztem itt a remek alkalom, és a megfelelő ember, akinek feltehetem azt a kérdést, hogy lehetséges az, hogy én még ennyi év után sem tudom, hogy mi az, amit én úgy igazán szeretnék csinálni ebben az életben. Ő erre azt mondta, hogy a kérdésemre egy Enneagram tréningen valószínűleg megtalálom a választ.
Nem csak arra kaptam választ, hogy miért éreztem azt mindig, hogy oké, teszem a dolgom, de valahogy valami nem stimmel, hanem sok más kérdésemre is. Arra például, hogy miért van az, hogy a mi családunkban mindenki másféle és hogyan lehet az, hogy ami nekik fontos, nekem nem létkérdés vagy hogy egyáltalán nem értem őket.
Azt is megtudtam, hogy miért van az, hogy az egyik embernek a szabadság lételeme, a másik jobban szereti, ha biztonságot nyújtó keretek közt mozog. Van, aki egy nyaralásra listát készít és napokkal előbb bepakol, én az utolsó pillanatban kapkodom össze a dolgokat. Van, akinek lételeme a színpad, én nézőként sem az első sort célzom meg. Van, akiknek nem kell figyelmet kiharcolni, mások szinte elvesznek a szürke tömegben. Vannak, akik a családjuknak élnek, mások az élményeknek. Néhányaknak a horgászat a legjobb kikapcsolódás, mások inkább túráznak vagy éppen fesztiválokon szórakoznak. Van, aki spontán és van, aki megfontolt. Egyesek a legmodernebb biztonsági rendszerekkel látják el a házukat, máshol kerítés sincs, pedig telne rá. Van, akinek fontos, hogy a legújabb divatirányzatok szerint öltözzön, másnak egy szakadt farmer is teljesen oké. Van, akinek a kertjében a fűszálak is vigyázban állnak, máshol az sem baj, ha a kutya méteres gödröt ás. Van, aki a magyar konyhán kívülre nem merészkedik, más a száznapos tojást vagy a rántott tücsöklábat is szívesen megkóstolja. Van, aki rezzenéstelen arccal megy béremelést kérni a főnöktől, más csendesen várja, hogy elismerjék fáradhatatlan munkáját. És a felsorolás szinte végtelen. Ám rendszer mégis van benne.
Az Enneagram rendszerének ismerete nagyon felszabadító. Az egyik legfontosabb azon túl, hogy megismered saját legbelsőbb mozgatórugóid és megérted a helyzetekre adott reakcióid, rájössz arra is, hogy a környezetedben élő emberek miért is csinálják azt, amit. A „Hogy lehet ennyire béna, vagy vakmerő, vagy felelőtlen, vagy laza, vagy tutyimutyi vagy kukacos?” háborgásokat felváltja a megértés és az elfogadás. Ez óriási ajándék. Szívem szerint ezt a képzést kötelezővé tenném. Mindenkinek, akiben ott van a kérdés, MIÉRT?
Kosztya Anna
Bővebb infó és jelentkezés az enneagram tréningünkre:
vissza